LazulaTini – önismeretfejlesztés

Rendszeresen induló, 2.5 órás, stresszoldó, önbizalom növelő és pozitív gondolkodást fejlesztő csoportfoglalkozások tiniknek.

Akik már „kinőtték” a Lazula Manót, azoknak ajánlom ezt a tanfolyamot, már kevesebbet játszunk és még mélyebbre megyünk a belső folyamatokban.

A fő hangsúlyt a stresszoldásra fektetem, arra, hogy bármilyen kihívás is érje a kis-és nagyobb kamaszokat, mindig legyen a tarsolyukban olyan gyakorlat, amit éppen elő tudnak húzni, ha erre szükség lenne. Emellett a pozitív életszemléletre ösztönzés a másik fontos vonulata a foglalkozásoknak. Legyen kellő önbizalmuk, becsüljék magukat és mindenekfelett higgyenek magukban.

A tanfolyamok témája havonta változik. Mint például félelem, harag, szomorúság, társas kapcsolatok, optimizmus stb. Egy negatív és egy pozitív érzés párban, amely meghatározza a foglalkozás menetét.

Sok érdekes módszert ötvözök a tanfolyamok során. Kineziológiai korrekciókat, jóga-és relaxációs gyakorlatokat, a Boldogságórák anyagát és egyéb kreatív módszereket.

Lehet, hogy az elhangzott szavakra nem emlékeznek pontosan, de az élmény és az érzés mindenképp megmarad.

Előzetes bejelentkezés mindenképp szükséges, mert a csoportok hamar megtelnek!

„Ha a világon minden 8 éves gyermeket megtanítanánk meditálni, egy generáción belül eltűnne az erőszak a Földről.”

Szeretettel várom a gyerkőcöket!

Jelentkeni eléhetőségeinken lehet!

A tanfolyam díja: 3.500,-Ft/gyerek/3óra
Ismétlőknek: 3.000,-Ft/gyerek/3óra
Testvérkedvezmény: 5.000,-Ft/2gyerek/3óra

Kérem, hogy a gyerekek kényelmes ruhába jöjjenek a jógázás és relaxáció miatt!

Foglalkozás vezető: Gallina Ági Írisz